TÁRLAT INFÓ

T I S Z T E L T L Á T O G A T Ó M !


Aktív és elhivatott vasutasként gyűjtöttem az elmúlt közel 30 évben vasúti relikviákat. A gondos gyűjtőmunkának köszönhetően a több, mint 5000 tételből álló vasúttörténeti magángyűjteményem lehetővé teszi egy-egy vasútszakmai terület adott korszakra jellemző bemutatását az eszközök tematikus, rendszerezett felsorakoztatásával.

EGY ÁLOM MEGVALÓSÍTÁSA: SZOLNOKI VASÚTI ALMÁRIUM...

2016-ban egy hirtelen ötlettől vezérelve - gyermekkori álmomat megvalósítva - elhatároztam, hogy a felhalmozott rekvizítumokat közkinccsé teszem és ezáltal a saját örömömet, szenvedélyemet megosztom.

A gondolatot tettek követték!

Ennek eredményeként 2016. július 6-tól Szolnok vasútállomás utascsarnokában a korábbi, használaton kívüli butikok felújításával kialakított helyiségekben látható a Szolnoki Vasúti Almárium című állandó vasúttörténeti kiállításom. A tárlat a vasút magyarországi történetének és szakmai területeinek egy-egy általam fontosnak vélt szeletébe nyújt betekintést. A hatalmas üvegportállal határolt - almárium (üveges szekrény jellegű) - helyiségekben egymástól elkülönülő, de mégis egy egységet képező alábbi öt vasúti élettér elevenedik meg:

Távirda a '70-es évekből,

forgalmi iroda az 1950-1960-as évek időszakából,

vasúti jegypénztár a '30-as és '40-es évek enteriőrjével,

utasellátó bisztró a '80-as és '90-es évek életéből,

vasúti oktatás a '90-es évekből.

Az öt enteriőr a nap 24 órájában - este és hajnalban autentikus kivilágítással - a kirakati üvegeken keresztül bármikor megtekinthető. Korlátozott alkalommal, legalább 10 és legfeljebb 20 fős szervezett csoportok részére lehetőség van az utascsarnokban látható Almárium tárlat 30 perces vezetéssel történő belső megtekintésére a tervezett látogatás előtt legkésőbb 14 nappal korábban az info@vasutialmarium.hu email címen történő egyeztetés alapján.

A GYŰJTÉST CSAK ELKEZDENI LEHET...

ALMÁRIUM LÁTOGATÓ KÖZPONT LÉTREHOZÁSA

Magyarország második gőzvontatású, Pest - Szolnok között 1847. szeptember 1-én üzembehelyezett vasútvonal megnyitásának 170. évfordulója alkalmából, 2017. szeptember 1-én nyílt meg a vasútállomás emeleti korábbi Utasellátó éttermében az Almárium Látogató Központ. A kiállítás gerincét a Pest - Szolnok vasútvonal, továbbá Szolnok vasúti csomópont építésének és fejlesztéseinek körülményeit, eredményeit fotókkal, a korszakot jellemző használati tárgyakkal illusztráló vasúttörténeti kiállítás, valamint a helyiség egykori funkcióját felidéző Utasellátó étterem-tárlat képezi. Az utascsarnok enteriőr-kiállítási elvét követve a Látogató Központban is több élettér látható:

"Vasút és a Monarchia" 19. századi vasúti királyi várótermi életkép

vasúti tisztviselői "art déco" enteriőr a '30-as évekből

I. és a II. Világháború korszakát idéző vasúti váróterem installáció,

'50-60-as évek forgalmi irodai miliője,

1970-80-as évek állomásfőnöki irodája,

étterem vezető irodája a '70-es évek enteriőrjével,

egyedi "szocreál" iparművészeti faldísszel ékesített külön (VIP) étterem 1975-ből,

a '80-as évek Utasellátó bisztrója és étterem szekció,

1990-es évek forgalmi irodája, továbbá

vetítő szoba az 1670-es és 1980-as évek vasúti témájú oktató- és propaganda filmjeivel,

vasútállomási katonai parancsnokság (VKP) a '90-es évek elejéről.

A retró hangulatot fokozza Farkas Tibor "vasparipák vásznon" című festménytárlata és a korszak gyermekjátékainak, elektronikai eszközeinek arzenáljából álló szekció, benne a minden gyermek álmát jelentő... igazi meglepetés.


Bízom abban, hogy az Almáriumban és az Almárium Látogató Központban

megtekinthető tárlatok elnyerik tetszését és ezzel a vasút, valamint

a történetileg azzal szorosan együtt fejlődő Szolnok város jó hírét viszi

Hazánkban és külföldön egyaránt!


Kellemes időtöltést kívánva,

Üdvözlettel:


Kondor Balázs

vasúttörténeti magángyűjtő